A konstanzi zsinat

A konstanzi zsinat a katolikus egyház által XVI. egyetemes zsinatként számon tartott, 1414. november 5. és 1418. április 22. között Konstanz városában tartott egyházi gyűlés volt. Elsődleges célja a nagy nyugati egyházszakadás megszüntetése, vagyis a latin egyház látható egységének helyreállítása volt. A zsinat megnyitásakor három pápai igénylő állt egymással szemben: a római XII. Gergely, az avignoni XIII. Benedek és a pisai XXIII. János.

A zsinat a középkori Európa egyik legnagyobb egyházi és diplomáciai gyűlése volt. Nemcsak a pápai egység helyreállításával, hanem hitbeli ügyekkel, egyházreformmal, nemzetközi jogi vitákkal és uralkodói diplomáciával is foglalkozott. Működése jól mutatja, hogy a nyugati egyházszakadás nem pusztán személyi vagy politikai konfliktus volt, hanem kánonjogi, ekkleziológiai, pénzügyi, lelkipásztori és diplomáciai válság is.

A zsinatot XXIII. János, a pisai obediencia pápai igénylője hívta össze, Luxemburgi Zsigmond magyar és római király erőteljes támogatásával. A római obediencia szempontjából azonban döntő jelentőségű volt, hogy XII. Gergely követei 1415. július 4-én az ő nevében elismerték, illetve szabályosan újra összehívottnak tekintették a zsinatot, majd bejelentették Gergely lemondását. Ez a lépés tette lehetővé, hogy a zsinati megoldás ne pusztán a pisai obediencia kezdeményezéseként jelenjen meg.

A zsinat munkája három fő ügy köré szerveződött: az egyház egységének helyreállítása (causa unionis), a hitbeli viták rendezése (causa fidei), valamint az egyház reformja „fejében és tagjaiban” (causa reformationis in capite et membris). Legfontosabb eredménye az volt, hogy felszámolta a nyugati egyházszakadást: XXIII. Jánost letették, XII. Gergely lemondását elfogadták, XIII. Benedeket megfosztották igényétől, majd 1417. november 11-én Oddone Colonna bíborost választották pápává, aki V. Márton néven kezdte meg pontifikátusát.

A zsinat egyes üléseinek és határozatainak teológiai-jogi értékelése később vitatottá vált. Különösen az 1415. április 6-i Haec sancta dekrétum értelmezése okozott vitát, mivel a szöveg rendkívüli válsághelyzetben a zsinat tekintélyét a pápai igénylők akadályozó magatartása ellenére is érvényesítette. A későbbi katolikus tanítás nem fogadta el általános dogmatikai tételként az egyetemes zsinat pápával szembeni felsőbbségét, ugyanakkor a konstanzi zsinat történeti szerepét — az egyházszakadás megszüntetését és V. Márton megválasztását — a katolikus egyháztörténet elismeri.