A tengeri népek támadásai és a késő bronzkori összeomlás

A késő bronzkor összeomlása a társadalmi összeomlás időszaka volt a Földközi-tenger medencéjében az i. e. 13. század végétől a 12. század elejéig. Úgy vélik, hogy ez a keleti Földközi-tenger és a Közel-Kelet nagy részét érintette, különösen Egyiptomot, Anatóliát, az Égei-tengert, keleti Líbiát és a Balkán-félszigetet. Az összeomlás hirtelen, erőszakos és kulturálisan zavaró volt sok bronzkori civilizáció számára, éles anyagi hanyatlást okozva a régió korábban létező hatalmainak.

A késő bronzkorra jellemző mükénéi Görögország, az Égei-tenger térsége és Anatólia palotagazdasága szétesett a görög sötét kor kis elszigetelt falusi kultúráira, amelyek körülbelül i. e. 1200-tól i. e. 800-ig tartottak, és amelyeket a jobban ismert archaikus kor követett. Az Anatóliát és a Levantét átfogó hettita birodalom összeomlott, míg olyan államok, mint a középső asszír birodalom Mezopotámiában és Egyiptom új királysága gyengült formában túléltek. Más kultúrák, például a föníciaiak, megnövekedett autonómiát és hatalmat élveztek Egyiptom és Asszíria katonai jelenlétének csökkenésével Nyugat-Ázsiában.

A késő bronzkor összeomlásának okairól versengő elméleteket javasoltak a 19. század óta, amelyek többsége városok és települések erőszakos pusztulását foglalja magában. Ezek közé tartozik az éghajlatváltozás, vulkánkitörések, aszályok, betegségek, a Tengeri Népek inváziói, a megnövekedett vasfeldolgozás miatti gazdasági zavarok, valamint a katonai technológia és stratégia változásai, amelyek a harci szekerek hanyatlását eredményezték. Az összeomlást követően a fémmegmunkálási technológia fokozatos változásai vezettek az ezt követő vaskorhoz Európában, Ázsiában és Afrikában az i. e. 1. évezred során. A 20. század végén és a 21. század elején megjelent tudományos nézetek szerint az összeomlás mértéke és kiterjedése korábban feltételezettnél korlátozottabb volt.