A globális pénzügyi válság

A 2008-as pénzügyi válság, más néven globális pénzügyi válság (GFC) vagy a 2008-as pánik, egy jelentős világméretű pénzügyi válság volt, amelynek középpontjában az Amerikai Egyesült Államok állt. A 2008-as válság okai között szerepelt a lakástulajdonosok és a pénzügyi intézmények túlzott spekulációja az ingatlanárakkal, ami a 2000-es évek amerikai ingatlanpiaci buborékához vezetett, amelyet a subprime jelzáloghitelek ragadozó hitelezése és a szabályozás hiányosságai tovább súlyosbítottak. A készpénzfelvételi refinanszírozások a fogyasztás növekedését ösztönözték, amely a lakásárak csökkenésével már nem volt fenntartható. A válság első fázisa a subprime jelzáloghitel-válság volt, amely 2007 elején kezdődött, amikor az amerikai ingatlanokhoz kötött jelzálogfedezetű értékpapírok (MBS) és az azokhoz kapcsolódó hatalmas derivatívák hálózata összeomlott. A likviditási válság 2007 közepére átterjedt a globális intézményekre, és 2008 szeptemberében a Lehman Brothers csődjével érte el csúcspontját, ami több országban tőzsdei összeomlást és bankpánikot váltott ki. A válság súlyosbította a 2007 közepén kezdődött globális recessziót, a nagy recessziót, valamint az Egyesült Államok 2007–2009-es medvepiacát. Hozzájárult továbbá a 2008–2011-es izlandi pénzügyi válsághoz és az euróövezeti válsághoz is.

Az 1990-es években az amerikai kongresszus elfogadott egy törvényt, amelynek célja az volt, hogy lazább finanszírozási szabályok révén bővítse a megfizethető lakások kínálatát, és 1999-ben az 1933-as banki törvény (Glass–Steagall Act) egyes részeit hatályon kívül helyezték, lehetővé téve az intézmények számára, hogy alacsony kockázatú tevékenységeket, mint például a kereskedelmi banki és biztosítási tevékenységeket, magasabb kockázatú tevékenységekkel, mint például a befektetési banki és saját kereskedési tevékenységekkel kombinálják. Amikor a Federal Reserve („Fed”) 2000 és 2003 között csökkentette a szövetségi alapkamatot, az intézmények egyre inkább a főként kisebbségi csoportokhoz tartozó, alacsony jövedelmű lakásvásárlókat célozták meg magas kockázatú hitelekkel; ezt a fejleményt a szabályozó hatóságok figyelmen kívül hagyták. Amint a kamatlábak 2004 és 2006 között emelkedtek, a jelzáloghitelek költségei nőttek, és a lakáskereslet visszaesett; 2007 elején, amikor egyre több amerikai subprime jelzáloghitel-tulajdonos nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket, a hitelezők csődbe mentek, ami áprilisban a New Century Financial csődjével tetőzött. A kereslet és az árak további csökkenésével a pénzügyi válság 2007 augusztusára átterjedt a globális hitelpiacokra, és a központi bankok likviditásinjekcióba kezdtek. 2008 márciusában az Egyesült Államok ötödik legnagyobb befektetési bankját, a Bear Stearns-t a Fed finanszírozásával „tűzoltó akció” keretében eladták a JPMorgan Chase-nek.

A növekvő válságra reagálva a kormányok világszerte hatalmas mentőcsomagokat bocsátottak ki a pénzintézetek számára, és monetáris és fiskális politikákat alkalmaztak a globális pénzügyi rendszer gazdasági összeomlásának megakadályozására. 2008 júliusára a Fannie Mae és a Freddie Mac, amelyek együttesen az amerikai lakáspiac felét birtokolták vagy garantálták, az összeomlás szélére kerültek; a 2008-as lakás- és gazdaságélénkítő törvény lehetővé tette a szövetségi kormány számára, hogy szeptember 7-én átvegye az irányítást felettük. A Lehman Brothers (az Egyesült Államok negyedik legnagyobb befektetési bankja) szeptember 15-én az Egyesült Államok történelmének legnagyobb csődjét jelentette be, amelyet másnap az American International Group (az ország legnagyobb biztosítója) Fed általi megmentése követett, majd szeptember 25-én a Washington Mutual lefoglalása, amely az Egyesült Államok történelmének legnagyobb bankcsődje volt. Október 3-án a Kongresszus elfogadta a sürgősségi gazdasági stabilizációs törvényt, amely felhatalmazta a Pénzügyminisztériumot, hogy a 700 milliárd dolláros problémás eszközök megmentési program (TARP) keretében toxikus eszközöket és banki részvényeket vásároljon. A Fed mennyiségi lazítás programot indított, amelynek keretében kincstári kötvényeket és egyéb eszközöket, például MBS-eket vásárolt, míg az újonnan megválasztott Barack Obama elnök által 2009 februárjában aláírt amerikai gazdaságélénkítő és újrabefektetési törvény (American Recovery and Reinvestment Act) számos olyan intézkedést tartalmazott, amelyek célja a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése volt. Ezek a kezdeményezések, más országokban hozott intézkedésekkel párosulva, 2009 közepére véget vetettek a nagy recesszió legsúlyosabb szakaszának.

A válság hatásának értékelése az Egyesült Államokban eltérő, de a becslések szerint mintegy 8,7 millió munkahely szűnt meg, ami miatt a munkanélküliség a 2007-es 5%-ról 2009 októberére 10%-ra emelkedett. A szegénységben élő polgárok aránya a 2007-es 12,5%-ról 2010-re 15,1%-ra emelkedett. A Dow Jones ipari átlag 2007 októbere és 2009 márciusa között 53%-kal esett vissza, és egyes becslések szerint minden negyedik háztartás nettó vagyonának 75%-át vagy annál is többet vesztett. 2010-ben elfogadták a Dodd–Frank Wall Street-i reform és fogyasztóvédelmi törvényt, amely átalakította a pénzügyi szabályozást. Sok republikánus ellenezte, és 2018-ban a gazdasági növekedésről, a szabályozási teherkönnyítésről és a fogyasztóvédelemről szóló törvény gyengítette. A Bázel III. tőke- és likviditási előírásokat is elfogadták a világ országai.