Hirosima atombombázása

A két japán város, Hirosima és Nagaszaki atombombázása a második világháborút lezáró katonai művelet volt 1945 augusztusában. A bombázást az amerikai légierő hajtotta végre, és mindmáig ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására.

Egy röviddel a második világháborút megelőző tudományos áttörés – ti. az atommaghasadás felfedezése – vezetett arra a felismerésre, hogy ez a természeti erő egy soha nem látott erejű bomba megalkotását teszi lehetővé. Az USA, saját tudományos elitjére támaszkodva Manhattan terv néven indította el azt a kutatás-fejlesztési programját, amelyből Los Alamosban megszületett a fissziós elven működő fegyver, az atombomba. A fegyvert eredetileg a hitleri Németország ellen kívánták bevetni, ám az hamarabb megadta magát 1945. május 8-án, mintsem a fejlesztési folyamat a végére ért volna. A fegyver prototípusának első kísérleti robbantására 1945. július 16-án került sor Alamogordoban a Trinity-teszt keretében, amely alapot adott Harry Truman elnöknek arra, hogy – európai szövetségeseivel előbb közölve a pozitív hírt – a Potsdami Nyilatkozatban kilátásba helyezze Japán számára a minden korábbinál pusztítóbb fegyver bevetését a szigetország ellen. Időközben a háttérben megtörtént a fegyver bevetésének előkészítése – a célpontok kiválasztásával, a bevetést elvégző repülőalakulat felállításával és Tinian szigetén való településével, valamint számos gyakorló bevetéssel – és amikor a Japán kormány érdemben nem reagált arra, hogy feltétel nélküli kapitulációt vártak el tőle a Szövetségesek – sőt a hírszerzési források jelentették a Japánban megjelent kormányzati visszhangokat, miszerint azok mokusacuval (gyilkos hallgatással) méltatták a nyilatkozatot – Truman elhatározta, hogy bevetik a fegyvert.

Az amerikai fegyveres erők két bombát, a Little Boy kódnevű ágyúcső kialakítású uránbombát és a Fat Man nevű plutóniumbombát szállítottak le – egyiket a USS Indianapolis vitte San Franciscoból Tinianba, a másikat pedig légi úton juttatták el ugyanoda – a bevetésre kijelölt 509. Vegyes Repülőezred települési helyére. Az alakulat pedig a feladathoz megkapta a Boeing legújabb fejlesztését, a szintén vadonatúj B–29 Superfortress bombázógép egy speciális, az atombomba vetésére alkalmas alváltozatát a Silverplate verziót. 1945. július 25-én pedig Carl Spaatz tábornok adta ki a repülőalakulatnak a hadparancsot az atombombák bevetésére, amely szerint a bombát augusztus 3. után kell ledobni Hirosimára, Nagaszakira, Niigatára, vagy Kokurára. A fegyver bevetését azzal indokolta Truman elnök, hogy a már elkészült Downfall hadművelet – Japán főszigeteinek amerikai elfoglalását és a japán hadsereg vereségét kikényszerítő katonai akció – előzetes elemzése szerint akár milliós számú amerikai és ettől akár nagyságrenddel nagyobb számú japán áldozatra kell számítani, tekintettel az ellenség harcmodorára és etikai beállítottságára, így „humánus” bevetni egy olyan fegyvert, amely „csak” néhány tízezer, esetleg százezer áldozatot szed, még ha azok nagy része civil áldozat is.

1945. augusztus 6-án a parancs szerint több hullámban összesen hét B–29-es szállt fel, hogy az elsődleges célpontra, Hirosimára dobja a Little Boy nevű uránbombát. Az első hullámban időjárás-felderítő gépek adtak jelentést a Hirosima, illetve a másodlagos és a tartalék cél (Nagaszaki és Kokura) feletti időjárásról, amely megfelelőnek mutatkozott a bombavetéshez. A támadásra a Paul Tibbets ezredes vezette, Enola Gay nevű B–29-est jelölték ki, amely kb. 5,5 órányi repülést követően érte el a célkörzetet, a Honsú délnyugati részén fekvő Hirosimát, hogy ott helyi idő szerint 8:15-kor kioldja a bombát. Az atombomba közel 9000 métert zuhanva, kb. 580 méteres magasságban, a levegőben robbant és 16 ± 2 kilotonna TNT-nek (vagy 66,9 ± 8,4 TJ-nak) megfelelő energiát szabadított fel. A bombát ledobó, majd az őt tisztes távolságból követő megfigyelő repülőgépekről is döbbenetes hatásokról számoltak be a gépek személyzetei, ám a földfelszínen ennél sokkal elképesztőbb pusztítást éltek meg a japánok. Döbbenetes – különböző források által – 60 000-70 000 főre tett azonnali emberveszteség és a házak között is mértéktelen, azonnali pusztítás söpört végig a városon.

Az amerikaiak azt a hatást várták a bombától, hogy a japánok a pusztításból rádöbbennek, hogy az ellenfelük mindent eldöntő erejű fegyver birtokában van és ezért haladéktalanul megadják magukat, ám nem így lett, a japán megadásnak semmiféle jele nem mutatkozott, ezért az USA egy második bomba ledobását is elhatározta. 1945. augusztus 9-én ismét felszállt egy, ezúttal hatgépes támadó formáció, amelyen belül ezúttal a Bockscar nevű B–29 szállította a Fat Man nevű atomtöltetet, amely ezúttal egy plutóniumtöltetű, implóziós szerkezet volt, ami alapjaiban különbözött a hirosimai bombától. A célpont ezúttal Kokura volt, ám az ottani időjárási viszonyok nem tettek lehetővé bombavetést, ezért a gépet a másodlagos célpontra, Nagaszakira irányították, ahol aztán az helyi idő szerint 11:02-kor a parancsnok, Charles W. Sweeney őrnagy kioldotta a bombát, amely úgyszintén a levegőben, kb. 500 méter magasan robbant fel. Ezúttal a plutónium szerkezet 21 ± 2 kt robbanóanyagnak megfelelő (87,9 ± 8,4 TJ) energiát szabadított fel. A hatás némileg kisebb volt a Hirosimában tapasztaltaktól, bár még így is döbbenetes pusztítással járt ebben a városban is (a hatáscsökkenést a város domborzata okozta).

Augusztus 15-én aztán, hat nappal Nagaszaki bombázása után és hét nappal a Szovjetunió hadüzenetének bejelentése után, Japán feltétel nélkül megadta magát a szövetséges erőknek. A megadási nyilatkozatot 1945. szeptember 2-án írták alá, ezzel hivatalosan is lezárva a második világháborút. Már a világháborút követően, Japán amerikai megszállása alatt számos – katonai és civil felhasználásra szánt – felmérés született, amelyek különböző témában vizsgálták az atomrobbanások hatásait. Ezek talán legfontosabbika a túlélők egészségére gyakorolt hatások voltak, amelyek szerint a japán kormány kb. 650 000 embert ismert el ún. hibakusaként (azaz a „robbanás által sújtott emberekként”), akik között kb. 1 %-nyira tehető az, akit sugárzási hatás ért és emiatt valamilyen megbetegedésben szenvedett. Egy másik, a bombázások után tárgyalt témakör a katonai akciók morális és jogi megközelítése volt. Sokan vélték úgy, hogy az amerikai kormányzat eltúlozta a bombázások szerepét a japán kapitulációban és felvetődött, hogy emiatt etikai, morális kétségek övezik a támadásról szóló döntést, így azok máig heves viták tárgyát képzik, egészen odáig menve, hogy sokan háborús bűncselekménynek, vagy egy új jogi fogalmat meghonosítva állami terrorizmusnak bélyegzik Hirosima és Nagaszaki atombombázását.