Az első ópiumháború

Az első ópiumháború (kínaiul: 第一次鴉片戰爭; pinyin: Dìyīcì yāpiàn zhànzhēng), más néven angol-kínai háború, a Brit Birodalom és a Csing-dinasztia Kína között 1839 és 1842 között zajló katonai összecsapások sorozata volt. A közvetlen ok a kínaiak ópiumkereskedelem elleni tiltásának érvényesítése volt, amely során főként brit kereskedők magán ópiumkészleteit foglalták le Kuangcsouban (akkoriban Kantonnak hívták), és halálbüntetés kiszabásával fenyegették a jövőbeni elkövetőket. Az ópiumtilalom ellenére a brit kormány támogatta a kereskedők követelését a lefoglalt áruk kártérítésére, és ragaszkodott a szabadkereskedelem és a Kínával való egyenlő diplomáciai elismerés elveihez. A huszadik századi nacionalisták 1839-et tekintették a megaláztatás évszázadának kezdetének, és sok történész ezt tartja a modern kínai történelem kezdetének.

Az országon belüli magas rangú kormányzati tisztviselők összejátszását mutatták ki a császári tilalom ellen, mivel az európai raktárakban jól látható ópiumkészleteket figyelmen kívül hagyták. 1839-ben a Tao-kuang császár, elutasítva az ópium legalizálására és megadóztatására vonatkozó javaslatokat, kinevezte Huguang helytartóját, Lin Csehszu-t, hogy menjen Kuangcsouba és teljesen állítsa le az ópiumkereskedelmet. Lin nyílt levelet írt Viktória királynőnek, amelyben erkölcsi felelősségére hivatkozva kérte az ópiumkereskedelem megállítását, bár a levél soha nem jutott el hozzá. Lin ezután erőszakhoz folyamodott a nyugati kereskedők enklávéjában. 1839 január végén érkezett Kuangcsouba, és megszervezte a partvédelem. 1839 márciusában a brit ópiumkereskedőket arra kényszerítették, hogy adják át 1420 tonna (3,1 millió font) ópiumot. 1839. június 3-án Lin parancsára az ópiumot nyilvánosan megsemmisítették a Humen strandon, hogy a kormány elhatározottságát mutassák a dohányzás betiltására. Minden más készletet elkoboztak, és blokádot rendeltek el a Gyöngy-folyón tartózkodó külföldi hajók ellen.

A feszültségek 1839 júliusában fokozódtak, miután részeg brit tengerészek megöltek egy Lin Weixi nevű kínai falusi lakost; a brit parancsnok, Charles Elliot admirális megtagadta az elkövetők átadását a kínai hatóságoknak, hogy elkerülje az azonnali kivégzésüket, ahogy az 1784-es Lady Hughes-ügyben történt brit állampolgárokkal. Később harcok törtek ki, a brit haditengerészet megsemmisítette a kínai tengeri blokádot, és támadást indított. A konfliktus során a Királyi Haditengerészet felsőbbrendű tengeri és tüzérségi erejét használta ki, hogy sorozatos döntő vereségeket mérjen a kínai birodalomra.

Az ópium volt Nagy-Britannia 19. századi legjövedelmezőbb árucikke. Hónapokig tartó feszültségek után a Királyi Haditengerészet 1840 júniusában expedíciót indított. A második Csuenpi csata után 1841. január 7-én a brit erők elfoglalták Hongkongot, és 1841. január 26-án hivatalosan felvonták a Union Jack-et. A britek ezt követően 1842. augusztus 29-én aláírták a Nanking-i szerződést, amely kártérítést és extraterritoriális jogokat biztosított a brit állampolgároknak Kínában, megnyitott öt szerződéses kikötőt a brit kereskedők előtt, és örökre átadta Hongkong szigetét a Brit Birodalomnak. A Nanking-i szerződést később a kínaiak az egyenlőtlen szerződések elsőjeként emlegették. A társadalmi nyugtalanság hátterében állt a Tàipíng-felkelés, amely tovább gyengítette a Csing-rezsimet.

Egy második ópiumháborút 1856 és 1860 között vívtak, amelyben Nagy-Britanniát Franciaország is támogatta, ami további egyenlőtlen szerződésekhez és a Régi Nyári Palota kifosztásához vezetett.