A penicillin felfedezése

A penicillin felfedezése az orvostörténet egyik legfontosabb tudományos felfedezése volt. Az ókori társadalmak penészgombákat használtak fertőzések kezelésére, és az azt követő évszázadokban sokan megfigyelték a baktériumok növekedésének gátlását penészgombák által. 1928-ban, miközben a londoni St Mary kórházban dolgozott, Alexander Fleming skót orvos volt az első, aki kísérletileg bizonyította, hogy egy Penicillium penész antibakteriális anyagot választ ki, amelyet „penicillinnek” nevezett el. A penész a Penicillium notatum (ma Penicillium rubens néven ismert) egyik változata volt, amely a laboratóriumában lévő baktériumtenyészet szennyeződése volt. A penicillinnel kapcsolatos munka a St Mary kórházban 1929-ben ért véget.

1939-ben a University of Oxford Sir William Dunn Patológiai Iskolájának tudóscsapata, amelyet Howard Florey vezetett, és amelyben Edward Abraham, Ernst Chain, Jean Orr-Ewing, Arthur Gardner, Norman Heatley és Margaret Jennings is részt vettek, elkezdte a penicillin kutatását. Kidolgoztak egy módszert a penészgomba tenyésztésére, valamint a penicillin kivonására, tisztítására és tárolására. Kifejlesztettek egy tesztet a tisztaság mérésére. Állatokon végeztek kísérleteket a penicillin biztonságosságának és hatékonyságának meghatározására, mielőtt klinikai vizsgálatokat és terepi teszteket végeztek volna. Meghatározták a penicillin kémiai képletét és működését. A magánszektor és az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma új törzseket talált és állított elő, valamint tömeggyártási technikákat fejlesztett ki. A penicillin a második világháború szövetséges háborús erőfeszítéseinek fontos részévé vált, ezer katonák életét mentve meg. Fleming, Florey és Chain megosztották az 1945-ös orvostudományi Nobel-díjat a penicillin felfedezéséért és fejlesztéséért.